Egyszerű férfi karóra | Egyszerű design | Bőrszíj

Az idő mérésének igénye évezredek óta létezik: Az ókori egyiptomiak 5000 évvel ezelőtt találták fel a napórát. Kör alakú kialakításuk és koruk a modern órák megjelenését alakítja. Az időmérés azonban a napfénytől függ, ezért csak nappal végezhető. A vízóra először hozta el a napfénytől való függetlenséget. Ezt követi a homokóra és a 14. századi kerékóra. Ez utóbbi már tartalmazza az első alapelemet, amely a mechanikus órákban is megtalálható, de még mindig nagyon pontatlanul. A modelleket „nyugtalansággal“ – a ma használt „mérleg“ kevésbé pontos elődjével – szerelték fel, amely ennek ellenére viszonylag egyenletes sebességet tett lehetővé.

Abban az időben az óra még viszonylag nagy volt, ezért gyakran a hátsó zsebben lógott a láncon. Ráadásul az órák még nem kerültek kapcsolatba a nagyközönséggel, hanem elsősorban a nemességet díszítették, mint drága luxus.

A 13. századtól kezdve az órák a „hétköznapi emberek“ számára elsősorban a piactereken vagy a templomtornyokban voltak elérhetők, nagy harangokkal együtt, amelyek a teljes óra elérésekor azonnal felhívták magukra a figyelmet. Kezdetben ezeket még lakatosok építették/karbantartották. Később, az órák iránti lassan növekvő keresletnek köszönhetően lassan kialakult az órásmester szakma.

Végül a 15. században bevezették az egyensúlykereket és a hajszálrugót, amelyek lehetővé tették a pontosabb óramodellek gyártását.

A spirálrugó felváltotta a korábban használt hosszú ingát, és ezzel megalapozta a tok méretének csökkentését. 1673-ban Christiaan Huygens készített egy órát, amely egy hajszálrugóval és egyensúlyozással rendelkezik, az óra viszonylag kicsi és könnyen hordható, és a későbbi modellek tervrajza.

Így már semmi sem állt a kisórák fejlődésének útjában: Csak néhány évtizeddel később, 1812-ben Abraham-Louis Breguet (Abraham-Louis Breguet) Napóleon húgának, Caroline Murat királynőnek a kérésére készítette el az első ismert órát. A modell már a csuklóhoz van rögzítve egy pánttal. Korábban a férfiak a mellényük láncára akasztották az időmérőjüket. A nők a nyakukban hordják, és ez a trend még majdnem egy évszázadon keresztül folytatódik. Az óra csak lassan terjedt el a társadalmi életben, és csak a 19. század végén vált sok nő ruhatárának szerves részévé egyszerű kialakításának köszönhetően. Ezek az óramodellek övre vagy láncra vannak erősítve, ami nőies jelleget kölcsönöz nekik, és finom ékszereknek tűnnek.

A karóra diadala a 20. században

A férfiak még mindig a zsebórákat részesítik előnyben, és a zsebórák kisebbek lettek, pontosságuk pedig az idők során sokat javult. Hamar kiderült azonban, hogy az óra zsebből való elegáns kivétele nem minden helyzetben praktikus. A repülés legendája, Alberto Santos Dumont azt szerette volna, hogy repülés közben mindkét kezét használni tudja, miközben az órát nézi. 1904-ben barátja, Louis Cartier tervezte számára a Cartier Santost, amely a mai napig a cég központi kollekciója. Megszületett az első férfióra és az első pilótaóra is.

Bár látszólag nem sok köze van a mai, egyedi lünettával ellátott pilótaórákhoz, mégis megalapozta a valaha volt egyik legsikeresebb órakategóriát. Ma már szinte minden óragyártónak van legalább egy pilótaóra-kollekció a repertoárjában. Hatalmas ismertségi értéküknek köszönhetően ezek a modellek ma is nagy népszerűségnek örvendenek.

Az első világháború kitörésével használatuk számos olyan területre terjedt ki, ahol a szabad kéz és az idő egyidejű áttekintése nélkülözhetetlen volt. Még ma is látható, hogy sok sorozat eredete a professzionális és katonai használatból ered. A Breitling Navitimer és más sorozatok olyan kiegészítő és extra funkciókkal vannak felszerelve, amelyek megkönnyítik a kor pilótáinak navigációját: például a forgó tolózáras lünetta lehetővé teszi, hogy a pontos repülési számításokat közvetlenül a csuklón lehessen elvégezni anélkül, hogy más eszközökre lenne szükség. Ezt a funkciót jelenleg a fedélzeti számítógépek helyettesítik. A hagyományos történelem még mindig tükröződik az óra kialakításában, és a tolózáras lünetta szemet gyönyörködtető megjelenést kölcsönöz neki. Más sorozatok, mint például a Rolex Air-King, az egyszerű kialakításra és a jó olvashatóságra összpontosítanak, még rossz fényviszonyok között is.

Bár sok sorozatot professzionális használatra terveztek, a modellek hamarosan a nyílt piacra kerültek, és hamarosan a civil lakosság körében is követőkre találtak. De a zsebórák kora sem ért véget: sokáig a zsebórák és az órák egymás mellett léteztek, de a karóra gyors fejlődése biztosította egyre növekvő népszerűségét. A háborús igények még mindig befolyásolták jellemzőiket: a világító mutató, a jobb olvashatóság, az ütésálló tok és a karcálló üveg ma is fontos jellemzők, amelyeket hozzáadtak vagy folyamatosan továbbfejlesztettek.

Az első automata órát az 1920-as években fejlesztették ki – a Rolex 1926-ban a vízálló Oyster tokjával uralta a gazettákat, és nagyszabású reklámjaival jelentősen hozzájárult az óra sikeréhez. Az Oyster tok vízállóságának bizonyítására az alapító Hans Wilsdorf az úszó Mercedes Gleitze csuklójára egy Rolexet szerelt, amikor megpróbálta átúszni a La Manche-csatornát. A rekordkísérlet a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt nem sikerült. Ennek ellenére ez az óra sértetlenül túlélt öt órát a hideg vízben – a siker megállíthatatlan volt. 1931-ben a Rolex bemutatta az Oyster Perpetual órát, az első automata órát, amely felváltotta a nehézkes kézi felhúzású szerkezetet.

Az óraipar a szakadék szélén, az első válság a kvarcórák piacán és annak következményei

Az első kvarc technológiájú elektromos órát már az 1930-as években kifejlesztették. Abban az időben ezek a modellek nagyon drágák és terjedelmesek voltak, és csak kis tételben gyártották őket tudományos célokra. Az eredeti modell vagy áramforrástól függött, vagy az akkumulátor túl nagy volt ahhoz, hogy alkalmas legyen a szállításra.

Az igazi áttörést a félvezető technológia fejlődése hozta meg, amely lehetővé tette a gyártók számára a miniatűr szerkezetek gyártását. A Seiko, a Patek Philippe és a Junghans bemutatta első elemmel működő asztali óráját. Vásárlási ára azonban még mindig magasabb, mint a mechanikus óráké, így nem volt komoly versenytárs. Az integrált áramkörök fejlesztése az osztófokozatokon azonban fejlődést hozott a piacon, és ezt a helyzetet meglehetősen gyorsan megváltoztatta. Az 1970-es években az órák piaca kibővült a különféle, főként Japánban gyártott elektromos órákkal. Pontosság és gazdaságosság tekintetében messze felülmúlják mechanikus társaikat. Seiko Astron volt a neve az első elektromos órának, amelyet 1969-ben vásároltak egy üzletben. A modell még mindig nagyon drága volt, de nem sokkal később az ára gyorsan csökkent.

A kvarcórák óraműve kevesebb alkatrészből áll, ezért a gyártási költségek alacsonyak, és tömegesen gyárthatóak. Az olcsó órák más modelljei elárasztották a piacot, és válságba sodorták a nagy múltú mechanikus órák gyártóit. Az óragyártók világszerte küzdöttek a következményekkel. Különösen a kisebb gyártók tűntek el teljesen, de a nagy- és középvállalkozásoknak is fizetésképtelenséget kellett jelenteniük. Csak néhányukat lehetett megmenteni. 1970-re az eredeti 1600 órásmesterből már csak 600 maradt Svájcban. A kvarcboom nem állt meg a hagyományos márkáknál, például a Rolexnél, a Rolex Oyster Quartz bevezetésével. Eddig az első és egyetlen kvarcművel felszerelt Rolex. Az ASUAG (Allgemeine Schweizerische Uhrenindustrie AG) és az SSIH (Société Suisse de l’Industrie Horlogère) fúziója azonban később elősegítette az ország fellendülését. A „Swatch“ révén az egyesülés egy versenyképes elektromos órát állít elő, amely kevesebb alkatrészből áll, így a gyártási költségek alacsonyak, ami segít a helyi óraipar stabilitásának visszaszerzésében.

Az 1980-as évek végére a piac talpra állt. A mechanikus órák újra népszerűek, különösen a magasabb árfekvésűeknél, köszönhetően a könnyebben érthető funkcióknak és a kézműves kivitelezésnek. A „Swiss made“ ismét a minőségi szabvány lett, és uralta az órapiacot. Bár a válság néhány vállalatot fizetésképtelenségbe sodort, pozitív eredményeket hozott: Új gyártási eljárásokat fejlesztettek ki és tökéletesítettek, a vállalatokat újrapozícionálták, és különösen nagy teljesítményű sorozatokra összpontosítottak. Ami megváltozott, az az általános irányultság: a svájci óraipar már nem csak a felső kategóriás árszegmenseket fedi le, hanem a megfizethető árú, kvarc technológiával készült órákra összpontosít, amelyek képesek lépést tartani az ázsiai konkurenciával.

Ugyanakkor a mechanikus órák népszerűbbek, mint valaha. A Swiss Made a precizitást, a kézművességet és a kiváló minőségű gyártást jelenti. Nem kell egy vagyont költenie egy kiváló minőségű órára. Mindazonáltal a luxusórák még mindig ígéretes befektetésnek számítanak. A rövid életű és alacsony árú elektronikai termékekhez képest más érzelmi értékekkel is rendelkeznek. Az egyedi anyagok és a kiváló minőségű kivitelezés révén egyes luxusórák több generációt is kibírnak, és megfelelő kezelés esetén folyamatosan nő az értékük.

Manapság az órák választéka minden árkategóriában lenyűgöző. Azok, akik alacsonyabb áron szeretnék élvezni a kiváló minőségű szolgáltatást, itt vásárolhatnak minősített használt luxusórákat. Az olcsó digitális óráktól kezdve a még mindig nagyon népszerű és technikailag összetett mechanikus órákon át az ultramodern okosórákig minden ízlésnek találunk valamit.

A globalizáció során az elmúlt években az interkontinentális együttműködés is kibővült, így a különböző óraelemek akár több országból is származhatnak. A tok például készülhet Németországban, a mutató Ázsiából, a szerkezet pedig Svájcból vagy Japánból.

Amellett, hogy egyre több információt és funkciót helyeznek el egy karórán, az utóbbi években egy ellenkező tendencia is megfigyelhető, amely a design egyszerűsítésére és a legszükségesebbekre való korlátozására irányul. Az egyszerű férfi karóra ezért épp most éli újjászületését, és azóta egyre nagyobb feltűnést kelt viselőjének csuklóján.